Az erdei iskolai foglalkozásokra való felkészülés lehetőségei a biológia szakos tanárképzés keretében
Abstract
Hazánkban egyre több minősített erdei iskola működik, ennek ellenére a jellemző az, hogy az általános- és középiskolai tanárok magukra vállalják ezeknek a foglalkozásoknak a szervezését és igen gyakran a lebonyolítását is. Erre a tevékenységre nem ritkán önállóan készülnek fel és gyakran hosszú idő alatt alakítják ki a saját programjukat. Ez az időszak azonban lerövidíthető és személyre szabható, továbbá biztos alapokra helyezhető abban az esetben, ha már az egyetemi képzés során részesévé válnak egy, vagy több olyan foglalkozásnak, amelyeknek az ismeretanyagát az erdei iskolai foglalkozások során is eredményesen hasznosíthatják. A biológus tanárképzésben az elméleti-, gyakorlati- és terepgyakorlati foglalkozások a legalkalmasabbak arra, hogy az ehhez szükséges szakmai tudás átadása mellett betekintést nyújtsanak az erdei iskolai munkába a szervezéstől a megvalósításig. Jelen tanulmány az EKE Állattani Tanszékén folyó műhelymunkába ad betekintést, amely a biológia szakos tanárok képzése során, segíti az erdei iskolai foglalkozások alapvető szakmai- és módszertani ismereteinek elsajátítását is.
Copyright (c) 2019 Journal of Applied Technical and Educational Sciences
This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.
A szerző, aki a beadványt készíti, garantálja, hogy a beadvány eredeti és ő a társszerzőkkel együtt a szerzője, valamint a mások munkáiból vett szövegrészletek, képek, adatok és egyéb kapcsolódó anyagok esetében a szerző a szükséges engedélyeket megkapta.
A folyóiratban megjelenő beadványok a Creative Commons Attribution Licence (CC-BY) licensz alapján publikáltak, a szerzők a szerzői jogot megtartják.
A beadvány benyújtásával a szerzők nem kizárólagos jogot adnak a folyóiratnak a publikálásra (például elhelyezése intézményi repozitóriumban vagy megjelentetése könyvben).